A városban azért már nagyobb kedvesség várja a turistát. Persze ez amolyan kalmárkedvesség. „Boss! Best coffee, capuccino!” – kiált rá a járókelőkre egy, talán filippínó pincér egy kávézó előtt, nem messze a Santa Maria Maggiore-bazilikától. Persze ezt senki nem bánja, mindenki benne van a játékban, és azt nem lehet mondani, hogy a vendéglátósok ne igyekeznének tényleg.
A bazilika előtt, amelyben Ferenc pápa nyugszik, turisták állják végig a bejárattól a hatalmas templom mögé betekeredő sort. „Don’t have reservation?! Then go!” – zavar a sor végére egy amerikait egy nagyhangú, középkorú madonna, a határozott hangnemében is helytelen angolsággal.
Találkozóm van egy magyar domonkos atyával, aki a pápai egyetemen tanít. Útközben történik az első misztikus pillanat, bár ezen a ponton ezt még nem tudom. Felfigyelek egy templom homlokzatára, amelyen megpillantom: „Leo XIII Pontifex Maximus”. Megkérdezek egy helyi férfit, honnan a név a homlokzaton, de nem tud válaszolni. „Mindegy, örülök neki, mert nagy tisztelője vagyok, nagyon jó pápa volt” – jegyzem meg. Egyetért, bár lehet, hogy csak udvariasságból. Ma már lehet, hogy ő is ezt a beszélgetést emlegeti. A Santi Sergio e Bacco-templomot XIII. Leó pápa adta oda a görögkatolikusoknak, ma az ukrán görögkatolikusokhoz tartozik. Innen az előző Leó neve a homlokzaton. Vagyis szerda délelőtt, órákkal a konklávé első fordulója előtt még a legutolsó Leóról beszélhetünk.
Róma legbékésebb helye a Vatikánváros. Akkor is, ha tele van zarándokokkal. Ülnek a földön, imádkoznak, beszélgetnek. Várják a felkiáltást: „Habemus papam!” Békét kereső vagy békére találó arcokat látok. „Uram, jó nekünk itt lenni!” – visszhangozhatnak a szívekben Péter szavai. Az első pápa akkor azt is felajánlotta Jézusnak, sátrat állít neki a Tábor hegyén, majd az Atya válaszából megtudta, mit ér az emberi mű Isten nélkül: semmit.
Ha sátrat nem is, egy nagy bazilikát építettek a Szent Péter téren. Lehet, hogy a kő nem fog örökké állni, de a római egyház kétezer éve áll. Talán mert tényleg nem emberi mű. Hogy miért pont Róma? Itt is jelen van ugyanaz a pitiánerség és kalmárkodás, mint a világ összes nagyvárosában. De a szomj ezen a hét dombon valami másra, valami tiszta forrásra, a békére minden bizonnyal nagyobb, mint bárhol máshol. Elég csak az épített környezeten, az Istennek felajánlott „sátrakon” végignézni. „Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem” – írja Pál.
Csütörtök este a felszálló fehér füst földi jelként közvetítette ezt a túláradást.
Nyitókép: Shutterstock
***